…önmagadból sugárzó elfogadás. Írhatnám azt is hogy az önmagadból sugárzó szeretet. De az jutott eszembe hogy a szeretetet sokszor „félre” értelmezik és furcsán hangzik de félre „érzik”. Sokat tanultam erről az elmúlt időben. Megosztok veletek egy párbeszédet ami köztem és (itt illessze be mindenki saját hite szerint) Istennel/saját teljesebb énemmel/szellemi segítőmmel zajlott.
-Én szeretek szeretni! Pontosabban nem tudok és nem is akarok más lenni. De nem megy félig, vagy „adagolva”, ezért sokszor fáj. Mert teljesen megnyílok és sérülök, és „bántanak”.
-Állj! Ki mondta, hogy a szeretet az kiszolgáltatottság?
-Hát páncélban nem lehet ölelni!
-Nem, páncélban nem lehet, de Figyelj rám! A szeretet tényleg nem válogat és akkor élsz a szeretet /életszerelem állapotában, ha védekezés nélkül fordulsz a világ felé. DE először áraszd el önmagad ezzel a határtalan szeretettel és akkor megérzed, ha valakit csak messziről lehet szeretni. Nem ölelhetsz meg olyan embert, aki kardot tart a kezében éllel feléd, ha lőfegyvere van még messzebb kell állnod, de lehet, hogy csak a pulcsija szúrós. Igazán ölelve, szeretetben egymást emelve csak azt tudod szeretni, aki maga is végig ment a páncél eldobás félelmetes mégis felszabadító folyamatán.
Kétfajta ember van, akit csak messziről lehet szeretni.
De erről majd a következő bejegyzésben Folyt. köv.
