Most épp zuhanok…
Megint zuhanok és nem tudom hogy miért.
Nem történt semmi különös, mégis kicsúszott alólam a talaj. Nincs más, csak a mellkasom közepén egy tátongó űr, ahova kapaszkodó nélkül zuhanok…
Olyan távoli minden szilárd pont, mint a csillagok.
A fájdalom fekete lyuka húz egyre mélyebbre… és már nem küzdök ellen …
Egy apró pont lesz a világ, fájdalmas, égető késszúrás szívemben…
Én magam vagyok a fájdalom. És akkor…
A legsűrűbb és legsötétebb pillanatban magától megszületik a fény.
Elkezd tágulni a lélek.
Talán nem is zuhanok… talán vannak szárnyaim és csak ki kell tárni és repülni fogok a végtelen égen.
Mi volt ez?
A világ keletkezése…
Isten lélegzete, be és ki …
Az élet és halál körforgása néhány percben.
